Kőszegen jelenleg is folyik a madárterelők tesztelése

2018.09.29.


  
Ellenőrzött körülmények között, az Őrségi Nemzeti Park bevonásával történik az E.ON tavaszi madárvédelmi ötletversenyén első helyezést elért csapat újszerű elgondolásának, a madárszárny alakú, szigetelőanyagból készült madárterelőknek a tesztelése a kőszegi Chernel-kertben. A madárterelőkkel kapcsolatos első tapasztalatok ígéretesek.
 

Augusztus elején kezdődött meg a tesztelése azoknak a madárterelőknek, amelyeket az áprilisban megrendezett „E.ON - Vigyázz a madárra!” ötletversenyen javasolt a magyar mérnökhallgatókból álló első helyezést elért csapat.
 

Az E.ON a verseny után a győztes mérnökcsapattal együttműködést indított, melynek eredményeként elkészül első próbadarabokat a kőszegi Chernel-kertben helyeztük ki, ahol már több madárvédelmi műszaki megoldás tesztelése zajlik jelenleg is.
 

A kertben ugyanis olyan madárvédelmi mentőközpont üzemel, ahol sérült ragadozó madarak mentésével és visszavadításával foglalkoznak.  A madárterelő próbadarabjait a lábadozó madarak számára biztonságos környezetben próbáljuk ki, még nem áram alatt, és nem a villamos hálózaton megszokott 8-12 méteres magasságban, hanem földközelben.
 

A madarak viselkedését egy webkamerán figyelik a szakemberek, az elmúlt csaknem 2 hónap tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a madárterelők valóban képesek megvédeni a nagytestű madarakat, például a gólyákat az áramütéstől az oszlopokon.
 


A versenyen győztes Architectmen csapat látványterve szerint így néz majd ki a magasban az oszlopra helyezett madárterelő: 



A tesztelés során nem csak azt nézik a szakemberek, hogy valóban megakadályozza-e a madárterelő, hogy egy gólya hozzáérjen a szárnyával a vezetékhez, hanem a madarak viselkedését is figyelik.

 



A madarakat alapvetően három módon érheti áramütés az ilyen típusú oszlopon. Ha a lába érintkezik a kereszttartóval és a szárnya eléri a vezetéket akkor így: 


 



Be is húzódhatna a szigetelő mellé szorosan és akkor a testéhez érne a vezeték, ami szintén áramütést okozna.

Szintén veszélyes, ha két vezetéket érint meg egyszerre, a szárnyterelő ezt is kivédi:



Ha a vezetéken áll a madár, akkor abból alapesetben nem lehet probléma, csak akkor, ha a lába ott van a vezetéken és a szárnya eléri a kereszttartót. Ez sokkal ritkább, mert a nagytestűek nehezen tudnak egyensúlyozni a vezetéken, de a kereszttartóval való érintkezést a madárterelő ebben az esetben is meggátolja.

A webkamera felvételeiből egy rövid videót is készítettünk:


A madárterelők kihelyezéséről készült videónkat itt nézheted meg:
 


Ha pedig az általunk készített egyéb videós tartalmakra is kíváncsi vagy, a Youtube csatornánkon rengeteg más témában is találhatsz érdekes és látványos videókat.