Elismerő oklevél a Pécsi Tudományegyetemtől
2018.11.13.
Október közepén tartotta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Kara „MIK – PARTNERS Szakmai Nap 2018” elnevezésű programsorozatát.
A rendezvény célja az Egyetem és kiterjedt partnerhálózatnak együttműködéséből származó eredmények bemutatása az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az ipari innovációs tudástranszfer területén. A program a PTE Műszaki és Informatikai Karának és szakmai partnerhálózatának kapcsolati erősítésén túl elősegíti a hálózatban résztvevők egymás közötti innovatív együttműködési rendszerét, egyetemi közegbe szervezi a szakemberképzés kihívásait, pályázati aktivitását és kihangsúlyozza a hallgatóink gyakorlatorientált képzésének, felkészülésének fontosságát a munkaerőpiaci elvárásokra! Hallgatóinknak lehetőséget biztosít a Partnerek tevékenységének megismerésére.
A rendezvényen számos neves szaktekintély között Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója is tartott egy előadást „Megújuló és környezetbarát villamosenergia-termelés, -elosztás és -fogyasztás fejlesztése” címmel.
Elismerés az E.ON-nak
Társaságunk és a PTE Műszaki és Informatikai Karának partnersége hosszú távra nyúlik vissza. 2015-ben kötöttünk az egyetemmel hosszútávú megállapodást a duális képzés beindításáról, amelynek céljául a műszaki pályára készülő fiatalok magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzését jelöltük ki. Ez a megállapodás egy új szintre lépett idén szeptemberben az Egyetem kihelyezett tanszékének létrehozásával.
Mindezen tevékenységek elismeréseként a Pécsi Tudományegyetem Műszaki (PTE) és Informatikai Kara elismerő oklevelet adott át Gelencsér Lajosnak.
