Szponzoráció
Az E.ON Hungária Csoport elkötelezett a hazai sport és kulturális élet, valamint a kiemelt hazai programok, események szponzorálása mellett. Legfontosabb célunk az értékteremtés a magyar társadalom számára, valamint az E.ON márka ismertségének, értékeinek képviselete és népszerűsítése ezeken a partnerségeken keresztül. Célunk továbbá, hogy együtt teremtsünk egy fenntarthatóbb, jobb jövőt és hogy a partneri együttműködéseken keresztül jobbá tudjuk tenni az emberek, közösségek életét, emellett maradandó élményeket tudjunk nyújtani.

E.ON a hazai sportért
Az E.ON a Magyar Vízilabda Szövetség kiemelt támogatója
Elsődleges értékeink közé tartozik az együttműködés, az inspiráló célok kitűzése, a folyamatos fejlődés és a sikerek együtt ünneplése. A sportéletben – különösen a vízilabdában – szintén megtalálhatóak ezek az értékek: a csapatjáték, a mindig jobb teljesítményre sarkalló belső hajtóerő, illetve az ünneplés.
A vízilabdának Magyarországon kultusza van, hiszen ez az a sportág, ahol az utóbbi majd’ száz évben folyamatosan a világ legjobbjai közé tartoztunk – és tartozunk most is. A válogatott csapatnak nagy szurkolótábora van, a magyar emberek büszkén tekintenek a sportágra és sok gyermeknek a példamutató vízilabdahősök a kedvenc sportolói. A magyar póló hagyományai világszerte ismertek és elismertek, amely alapján azt gondoltuk, hogy ott a helyünk a magyar válogatott csapatok mögött.
2014 óta a Magyar Vízilabda Szövetség támogatói és az OB I. férfi és női hazai bajnokságok névadó szponzora vagyunk. A Szövetség hivatalos partnere voltunk a 2020. évi LEN Vízilabda Európa-bajnokság és a 2020-2021-es LEN Bajnokok Ligája rendezvénysorozat hazai megvalósításában. 2022-ben pedig a FINA Férfi és Női Világliga mérkőzések budapesti megvalósítását segítettük. 2023-ban a válogatotti csapatok nemzetközi versenyekre történő felkészülését segítjük.

E.ON zenei élmények együtt, energiatudatosan
Az E.ON Hungária Csoport az új energiavilág mellett kötelezte el magát. Ez az új világ innovatív gondolkozást, hozzáállást és megoldásokat jelent számunkra, illetve ebbe a világba a fiatalabb generáció felé történő nyitással és aktív bevonásukkal szeretnénk belépni. Nemcsak szponzorként vagyunk jelen a jövő generációjának kedvenc zenei eseményein, hanem programjainkkal arra is törekszünk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét az energia fontosságára és a környezettudatosság jelentőségére.
2018-ban és 2019-ben a Sziget és a Balaton Sound fesztiválokon Go.ON applikációnkkal hoztuk lendületbe a fiatalokat, akik a fesztiválok területén elrejtett környezettudatos tippjeinket az app segítségével összegyűjtve menő fesztiválkiegészítőket nyerhettek. Emellett mindkét fesztiválon ingyenesen használható napelemes telefontöltőkkel, wifivel és hűtött standunkkal vártuk azokat, akik szerettek volna egy kicsit leereszteni. A Sziget fesztivál szervezői 2018-ban először hoztak létre a fiatalok számára környezettudatos kempinget. Büszkék vagyunk arra, hogy az első Sziget EcoKemping megvalósításához E.ON SolarHome napelemes rendszerünk kiépítésével járultunk hozzá.
2021-ben a Balaton Part fesztivál szponzorai voltunk, ahol számos fenntartható megoldással vártuk a megpihenni és feltöltődni vágyókat. Ilyen volt például a napelemes szúnyogriasztó, az ingyenesen használható telefontöltő vagy a napelemes zuhanyzók.
2019 óta a Paloznaki Jazzpiknik partnerei vagyunk. A Jazzpikniken a festői Balaton-felvidéken piknikezve, koncerteket hallgatva élvezhetjük a balatoni nyarat. A helyszín védelméhez számos környezetvédelmi törekvéssel járulnak hozzá a szervezők, így növelve az ökotudatos fesztiválozás lehetőségét. A Jazzpiknik volt az első hazai rendezvények egyike, amely teljes egészében és kizárólag környezetbarát termékekkel dolgozott. A rendezvény teljes területén szelektíven gyűjtik a szemetet, és erre ösztönzik a vendégeket is.

Innovatív E.ON programok
2017-ben partnerséget alakítottunk ki, két vezető, innovációval, jövőkutatással és inspirációval foglalkozó fesztivállal, ahol a támogatás mellett, szakmai jelenléttel is erősítettük a programot.
A Brain Bar Budapest program Európa legnagyobb inspirációs jövőfesztiválja, melyen 3 napon keresztül a technológiai, üzleti, kulturális és politikai trendek kerülnek előtérbe, számos elismert személyiség ismerteti ötleteit. A résztvevők közösen gondolkodtak a jövőnket alakító, technológia által vezérelt változásokról – úgy, mint például az emberek és a robotika, az urbanizáció és a vidéki életforma, vagy éppen a szingularitás és a vallás kapcsolata.
A méltán neves TedXDanubia főtámogatói voltunk 2017-ben és 2021-ben. Büszkén álltunk egy olyan nemzetközi konferenciasorozat mögé, ami méltán a világ egyik legizgalmasabb, legtartalmasabb kezdeményezése, és amely ezt a gondolatiságot, a közösen teremtett jobb holnapot támogatja és fiatal, innovatív gondolkodóknak teremt bemutatkozási platformot.

E.ON a fenntartható közlekedésért
Blinkee.city elektromos robogók
A blinkee.city állomás nélküli elektromosrobogó-megosztó rendszer 2017-ben indult el Lengyelországban, és akkora sikert aratott, hogy az elmúlt években több új országban vezették be a szolgáltatást: elsőként Magyarországon, majd Romániában, Csehországban és Szlovákiában. A blinkee.city szolgáltatásának 2018-as hazai indulása óta már közel 50 000 regisztrált felhasználója van Budapesten, leginkább a 20–35 év közötti fiatalok bérelnek telefonos alkalmazáson keresztül elektromos robogókat. A rendszeres blinkeezők száma az indulás óta dinamikusan nő. Budapesten 210 robogóval üzemel a szolgáltatás jelenleg, 2023-ban. A kulcsnélküli közösségi elektromosrobogó-megosztó rendszer mobilalkalmazáson keresztül kezelhető. A felhasználó a regisztrációt követően az applikáció térképének segítségével tudja kiválasztani a legközelebbi elérhető járművet. A szolgáltatás használatához nem szükséges egy előre feltöltött pénzügyi keret, mivel a fizetés percdíj alapú. A robogókat bárki vezetheti, aki elmúlt 16 éves és 6 hónapnál régebbi, legalább AM-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. A segédmotoros kerékpár kategóriába tartozó blinkee.city elektromos robogók 3,1 KW motorteljesítményükkel és 35 Ah-s akkumulátoraikkal akár 60-70 km megtételére is alkalmasak. A járművek akkumulátorainak töltöttségét folyamatosan ellenőrzik a blinkee.city szakemberei, és cserélik azokat, amelyek feltöltésre szorulnak. Természetesen a gondtalan vezetés mellett a biztonság a legfontosabb, így a járműveken kötelező a bukósisak viselete, amely az egyszer használatos higiéniai fejkendők mellett a robogók alapfelszereltségéhez tartozik. Az E.ON Hungária vállalatcsoport már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat; nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is. A blinkee.city elektromosrobogó-megosztó szolgáltatás támogatása jelentős lépés volt az elektromos közlekedésre ösztönző úton.

Működjünk együtt!
A programokat évről évre átgondoljuk, figyeljük a trendeket, új lehetőségekkel bővítjük és nyitunk, innovatív módon újabb és újabb irányba. A potenciális együttműködésre vonatkozó ajánlatokat az alábbi email címre örömmel várjuk.