Edukáció
Az E.ON elkötelezett az okos és zöld megoldások bevezetése és folyamatos fejlesztése, valamint a tudásmegosztás, illetve a fiatal generáció oktatása és bevonása mellett. Hiszünk abban, hogy az emberek energiatudatosságának fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszköze a viselkedési szokásaik megváltoztatása. Éppen ezért több programot is indítottunk, amelynek témája szorosan kapcsolódik az energiatudatos gondolkodáshoz, a közösségi tanuláshoz és a közös jövőformáláshoz.
E.ON EnergiaKözösségek
Az egyik ilyen az EnergiaKözösségek program, melynek célja, hogy megmutathassuk: hozzáállásunk megváltozásával óriási eredmények érhetők el mind az energia-, mind a pénzmegtakarítás terén.
A program 2013 őszén a GreenDependent Intézettel közösen indult és ez idáig több száz embert vont már be. A programban résztvevők játékos, segítő formában információt és útmutatást kapnak arra nézve, hogy mit tehetnek saját otthonukban, hogyan takaríthatnak meg energiát pénzügyi befektetés nélkül. A közösségek szakértői támogatás és tanácsok mellett más családokkal is együttműködnek, ezáltal közösségként erősítik egymást. Az EnergiaKözösségek programba bevont családok, közösségek kivétel nélkül energiatudatosabbá válnak, s többségüknél megfigyelhetjük, hogy a mindennapi cselekvésekbe, döntésekbe is valóban beépül ez a szempont.
Az E.ON számára fontos kulcstényezők a programban:
- A közösségi tanulás: másokkal együtt, közösen tanulhatnak és fejlődhetnek - egymástól tanulva, egymást lelkesítve és inspirálva.
- A résztvevők olyan megoldásokat ismerhetnek meg, amelyek nem igényelnek tényleges pénzügyi beruházást részükről, így bárki elkezdheti, kipróbálhatja őket.
- Pénzügyi és más területen is érezhető előnyök realizálódnak a résztvevőknél.
- A program arra épít, hogy minden résztvevő megtalálja a saját fejlődési lehetőségeit az energiafelhasználás terén, ha ehhez ötleteket, inspirációt és lelkesítést kap.
Oktatási programunk gyerekeknek, fiataloknak: EnergiaKaland
A mai világban egyre fontosabbá válik egy olyan energetikai alaptudás megszerzése, amely segít felelősen dönteni a mindennapok során saját energiafelhasználásunkról. Az EnergiaKaland programunkon keresztül szaktudásunkkal szeretnénk támogatni a felnövekvő generációkat – együttműködve az iskolákkal – abban, hogy ezt a tudást modern és kreatív eszközök segítségével minél könnyebben elsajátíthassák.
Az Oktatási Minisztérium szakértőivel közösen kialakított program és a kapcsolódó internetes portál 6-tól 18 éves korig kínál a diákok és tanáraik számára energiával kapcsolatos ismeretanyagot. A közös cél, hogy fenntartható fejlődés céljait szem előtt tartva az energiatudatosság, az energiabiztonság és az energiatakarékosság terén átfogó oktatási anyagok álljanak a magyar iskolák rendelkezésére. 2011-ben elindult az óvodásoknak szóló játékos tananyag is, az Energiakuckó. Az oktatási program 2012-ben szakiskolák diákjai és oktatói számára kifejlesztett munkabiztonsági modullal egészült ki.
- 260 oktatási intézményben tartottak EnergiaKaland órát önkénteseink több ezer gyereket elérve.
- Több mint 1700 pedagógus rendelte meg EnergiaKaland honlapunkon keresztül oktatási anyagainkat.
- EnergiaKaland Facebook közösségünk mára meghaladta az 1600 főt.
- Jelen voltunk az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon EnergiaKaland standunkkal, voltunk Taneszköz Kiállításokon, Gyermekirodalmi Fesztiválon, Országos Játéknapon, családi napokon, gyereknapon, Föld Napja és fenntarthatósági témahét keretében számtalan foglalkozást tartottak önkéntes kollégáink.
- 2011-ben tartottuk első továbbképzésünket pedagógusok számára az Újbudai Pedagógiai Intézetben, majd 2012-ben óvodapedagógust képzéssel is kiegészítettük, melyre Budapesten, Nagykanizsán és Szolnokon is sor került. További pedagógusképzéseket szerveztünk Mátészalkán, Nagykanizsán, Pécsett, Szolnokon, Nyíregyházán, Debrecenben és Győrben.
- 2012 óta az ELTE óvó- és tanítóképző szakos hallgatói számára több alkalommal továbbképzéseket tartottunk, hogy már hallgatóként megismerkedhessenek oktatási programunkkal.
